Jean-Pierre Pécau

A 2019. május 9-i estet a Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál alkalmából szerveztük. A könyvesbolt Jean-Pierre Pécaut francia képregényszerzőt fogadta.
A szerző eredetileg (a legenda szerint- jegyzi meg viccesen Jean-Pierre Pécau) történelemtanár volt és a szerepjátékokon keresztül jutott el a képregényekig. Játékmester és szerepjáték kitalálóként egy rajzoló kereste meg, akit érdekeltek a munkái és így adták ki egy forgatókönyvét.
Az estre Pécau három képregényének rajzolója, Farkas Lajos is eljött: kettő a Jour J sorozatból (La ballade des pendus et Le dieu vert) és egy a L’homme de l’année sorozatból (1440 : l'homme qui arrêta Barbe Bleue).

A két sorozat teljesen más koncepción alapul. A Pour L’Homme de l’année sorozatnál Pécau, amennyire csak tudta, a történelmi tényekre alapozva formálta meg a főszereplőt. A Fred Blanchard sorozat igazgatója választotta a témákat. A Jour J esetében képzelőerejét és fantáziáját szabadon engedhette, mivel ezek kitalált történetek. Egy eseményből kiindulva, azt fejtegeti, hogy mi történhetett volna, ha a dolgok más irányba mozdulnak el.
 

Az est érdekességét az adta, hogy a szerző és a rajzoló élőben most találkozott először egymással. A két alkotó egy fordító közreműködésével és az interneten keresztül tartotta a kapcsolatot. Jean-Pierre Pécau hangsúlyozta, hogy az új technológiáknak köszönhetően rengeteget változott az alkotási folyamat a kilencedik művészeti ágban! Farkas Lajos itt elmondta, hogy mennyire hiányzott neki a közvetlen kommunikáció (miután megkapta a forgatókönyvet, szívesen elbeszélgetett volna a szerzővel néhány részről). Mindezek ellenére azt is hangsúlyozta, hogy az internet nemcsak a kommunikációban volt nélkülözhetetlen számára, hanem arra is használta, hogy rajzaihoz minél több információt összegyűjtsön a korszakról, a helyekről és az épületekről. Így elkerülte a több órás könyvtári kutatómunkát.


A szereplők megjelenítéséhez Farkas Lajos fotókat kapott arról, hogy a szerző hogy képzeli el Jeanne d’Arc figuráját. Néha saját környezetéből is inspirálódott, például Villon alakját a La ballade des pendus-ból két közeli hozzátartozójáról mintázta. Farkas Lajos azt is elmesélte, hogy csak fekete-fehérben rajzolt, átlagban hetente egy oldallal készült el. Mivel ezek építészeti szempontból fontos elemeket tartalmaznak, elkészítésük sok időt vett igénybe. A színezés és a szövegbuborékok valaki másnak a munkái. Tehát egy sokszereplős, hosszú munkafolyamatról beszélünk, amelyben a közreműködők egymástól távol vannak. Jean-Pierre Pécau éreztette, hogy a nyugati kiadók részben anyagi megfontolásból választanak kelet-európai illusztrátorokat.
Az est egy borkóstolóval indult, egy 2015-ös évjáratú Vylyan Ördög vörösborral. Bevezetőjében és a bor bemutatásában Flora Dubosc elmondta, hogy a borválasztás egy kikacsintás az 1440: l’homme qui arreta Barbe Bleu vád alá vont szereplőjére: a diable szó magyarul ördögöt jelent. Ez Gilles de Rais-ra pontosan illik: Kékszakállnak nevezték, letartóztatták, gyerekek elrablása, bántalmazása és megölése miatt pedig el is ítélték.

Budapest, 2019. május 9. (Franck Mercier, fordítás Tóth Ildikó és László Kinga)

Az est támogatói: Centre National du Livre és a Budapesti Francia Intézet

Kis Könyves Éj 2019

Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál kísérőrendezvénye a Kis Könyves Éj, amelyet magyarországi független könyvesboltok szerveznek. Az április 23-hoz legközelebbi pénteken tartják, amely az UNESCO kezdeményezésére Shakespeare és Cervantes halálának tiszteletére a Könyv és a Szerzői Jogok Világnapja. Ez a dátum Sárkányölő Szent György ünnepe is (Sant Jordi katalánul) és egy régi tradíciót követve Katalóniában ez a nap hatalmas rózsa és könyv ünnep: így volt ez Latitudes Könyvesboltban is, a megvásárolt könyv mellé egy szál rózsát kaptak az olvasók.
Ezen az estén két elsőkönyves szerző mutatkozott be, Sarah Manigne (francia) és Emmanuel Régniez (belga), valamint vendégül láttuk Jean-Christophe Rufin-t, a Francia Akadémia tagját.


Az est első felében Flora Dubosc, a könyvesbolt tulajdonosa és Stéphane Carlier, az ELTE oktatója beszélgetett Sarah Manigne-nal és Emmanuel Régniez-vel. A két szerző felidézte regényeik, a l’Atelier (A műhely) és a Notre château (A mi várunk) kiadásának történetét. Sarah Manigne egyszerűen postán küldte el, s miután több kiadó visszautasította, a Mercure de France vette fel vele a kapcsolatot. Emmanuel Régniez emailben jelentkezett a kiadónál és három nap múlva már fel is hívták. Sarah Manigne-tól a kiadó szinte alig kért változtatást a szövegben, Emmanuel Régniez és kiadója között valódi erőpróba zajlott: míg ez utóbbi hosszú fejezeteket akart töröltetni, a szerző meg akarta azokat tartani: végül Régniez eleget tett a kiadó kérésének. Komoly munka volt a szöveg tördelése is, mondatokat kellett hozzáadni, hogy elkerüljék, hogy egy oldalon csak egy-egy mondat árválkodjon…


Mindkét könyv egyes szám első személyben íródott, önéletrajzi motivációk nélkül. Mindketten úgy érezték, hogy az „én” narratív könnyebbséget jelent, Emmanuel Régniez még hozzátette, hogy így próbált belehelyezkedni abba, mi zajlik egy széthullóban levő személy fejében. A gótikus regény- struktúrát választotta, ő a szerzője a Le Quartanier kiadónál megjelent ABC du gothique c. könyvnek is: miután megvolt előre a terve, tudott azzal foglalkozni, ami igazából érdekli és szórakoztatja: a szavakkal játszva írni. A regény végét egy barátja javaslatára változtatta meg, aki az első változatot túl egyértelműnek találta.
Emmanuel Régniez azt is elmesélte, hogy a regény befejezésekor véletlenül rábukkant egy fotósorozatra, amelyet egy festő használt a képeihez! Rögtön tudta, hogy ezeknek a fényképeknek mindenképp be kell kerülniük a könyvbe: a fotókon szerepelő emberekben két regényalakját, Octave-ot és Vera-t látta. Azonban azt is hozzáteszi, hogy azért választotta, hogy a fotók is benne legyenek a könyvben, hogy az olvasó egyfelől lássa, hogy ő milyennek képzeli el a testvérpárt, de egyben össze is keverje a szálakat… Sarah Manigne próbált egy írástervet tartani, de saját bevallása szerint ez nem sikerült, az elmesélt történet magával ragadta. Pl. az eredeti elképzelése szerint Odile, a regény hősnője nem kezdett el festeni.
A beszélgetés zárásaképpen a két szerzőt kedvenc könyveikről kérdezték: miután elmesélte, hogy mekkora hatással volt rá  az osztrák Thomas Bernhard (Extinction, Des arbres à abattre…) és kortársai, Emmanuel Régniez megemlítette, hogy érdekli a magyar irodalom és Szentkuthy Miklós Szent Orpheus breviáriumát nevezte meg. Sarah Manigne az angol irodalmat kedveli, Joyce Carol Oates Marilyn Monroe életéről szóló Blonde c. könyvét emelte ki.

Az est második felében Jean-Christophe Rufin három könyvét idéztük fel.

Először a Vad tengereken című, Benyovszky Móric életét bemutató könyvről volt szó, akit a szerző a XVIII. század egyik legnagyobb alakjának tart. Vele kapcsolatban régóta felmerül a hitelesség problémája, a források, főleg a Benyovszky Móric gróf életrajza, saját emlékiratai és útleírásai” című saját kezűleg írt emlékiratok kapcsán. Jean-Christophe Rufin említést tesz arról, hogy Benyovszky grófot a XIX. században megrágalmazták, azonban a különböző nemzetiségű történészek (magyar, szlovák, lengyel, orosz ...) munkájának köszönhetően sikerült életének több epizódját is igazolni, rehabilitálása folyamatban van. Ha Jean-Christophe Rufin meg akarja ismertetni az olvasókkal ennek a kivételes embernek a történetét, nem szabad csak a tényekre szorítkoznia, regényírói tehetségét is használnia kell.  Az író megengedheti magának a történelmi tények elferdítését, erre egy beszédes példát hozott fel: Aphanasie személyét két nőalakból gyúrta össze, a gróf magyar feleségéből és egy bizonyos Aphanasie-ból, akit Benyovszky vándorlásai során ismert meg!
A beszélgetést a Gallimard kiadónál megjelent Les sept mariages d’Edgar et de Ludmilla c. könyvvel folytattuk. Ennek a regénynek a megírásához Jean-Christophe Rufin egy megtörtént eseményből indul ki, ez Dominqiue Lapierre és a fotográfus Jean-Pierre Pedrazzini 1956-os oroszországi utazása. Pedrazzini néhány hónappal később az 1956-os budapesti forradalomban vesztette életét. Jean-Christophe Rufin elmondta, mennyire nagy hatással volt rá Dominique Lapierre könyve, az Il était une fois L’URSS és Pedrazzini fotói. A történet, amelyet Rufin megírt, nemcsak egy 50 évig tartó szerelem története, hanem egy korszaké is, a XX. század második feléé.
Az estét a Le suspendu de Conakry című könyvvel zártuk. Jean-Christophe Rufin bevallotta, hogy ezt a művet a saját szórakoztatására is írta és először álnéven akarta megjelentetni.  A regény egy kisebb nyomozás története, amely során újraélhette nagyköveti munkája során szerzett emlékeit. A felügyelő személyét egy munkatársa ihlette, akivel Rufin sok időt töltött utazásai során, és akinek mesterkedései egy következő részben, 2019 októberében a Flammarion kiadónál megjelenő Aurel et la piscine verte című könyvben folytatódnak!

 
Budapest, 2019. április 26. (Franck Mercier, fordítás Tóth Ildikó)

Az est támogatói: Centre National du Livre, Budapesti Francia Intézet, Wallonie-Bruxelles International

Eric-Emmanuel Schmitt

Eric-Emmanuel Schmitt író, filozófus, filozófiatanár, színdarabszerző, zongorista, zeneszerző, színész. Az egyik legnagyobb példányszámban eladott francia szerző. Sokoldalú munkásságáról kérdeztük a frankofón hónap meghívott vendégeként. A beszélgetésre a nagy érdeklődésre való tekintettel kivételesen a Francia Intézet színháztermében került sor..
 
Eric-Emmanuel Schmitt „fantáziája rabszolgája”: ellepik a gondolatok, szereplői beszélni kezdenek hozzá, és a kibontakozó történet határozza meg, hogy végül regény, novella vagy színdarab születik az adott pillanatban - válaszolja az első kérdésre, hogy mi alapján választ formát mondandójához. Azt azonban mindig pontosan tudja, teszi hozzá, hogy honnan hova szeretne eljutni, illetve hogy mi lesz az első és az utolsó mondat, mely az adott könyvet meghatározza. Rögtön idéz is két példát, az elsőt az Ibrahim úr és a Korán virágaiból: „Tizenegy évesen összetörtem a malacperselyemet, és elmentem a kurvákhoz”, a másodikat pedig a Félix et la source invisible-ből: „Nem látod, hogy édesanyád meghalt”, ezzel is kihangsúlyozva, mennyire benne van az egész könyv egy első mondatban.


A felvezetésben elhangzott filozófus, filozófia tanár címekhez hozzáteszi, hogy bár doktorált filozófiából, és foglalkozott is filozófiai témákkal, soha nem tanított, és a viszonylag hamar jött siker első színdarabjának bemutatása után, végképp az írás felé fordította útját, ugyanakkor az is igaz, hogy fikcióinak nem kevés a filozófiai alapja. Részben ennek is köszönhető, hogy Láthatalan ciklus elnevezésű sorozatának (Milarepa, Oscar et la dame rose, Monsieur Ibrahim et les fleurs du Coran, L'Enfant de Noé, Le Sumo qui ne pouvait pas grossir , Les Dix Enfants que madame Ming n'a jamais eus, Madame Pylinska et le secret de Chopin, Félix et la source invisible) főszereplője minden esetben gyermek. Számára ugyanis a gyerek spontán filozófus, mert kérdez, mert meglepődik, mert a titkok cinkosa, mert tudja, hogy nem tudhat mindenről az őt körülvevő világban, pont ezért ugyanakkor alázatos is, hiszen tudja, hogy nem tudja.

A továbbiakban kérésünkre egy részletet olvasott fel Madame Pylinska et le secret de Chopin című könyvéből. Nem is felolvasott, mint inkább előadott, szereplője lengyel akcentusát remekül imitálva. Ezzel felcsillantotta dramaturgi képességeivel ötvözött színészi hajlamát is. Íróként pedig megemlítette, hogy az idézett részlet nem csupán Chopinnek adózik tisztelettel, de Cyrano de Bergerac orr monológjának is.

A kérdező (László Kinga) ezek után irodalmi játékra invitálta a szerzőt. Neveket sorolt a francia irodalomból, és első benyomásokra, rövid meghatározásokra volt kíváncsi róluk. Denis Diderot-t Schmitt szabad szellemként definiálta, Ő volt a „a szabadság tanárom”- mondta. Nem ért vele egyet, mégis példaképként tekint rá, hisz ő is nem filozófiai formában írt a filozófiáról, a szabadságot pedig mindketten kulcsfontosságúnak tartják az életben. A második név Nicolas Mathieu volt, ugyanis 2018-ban ő kapta a rangos Goncourt díjat Leurs enfants apres eux című regényéért (Actes Sud kiadó). E.E. Schmitt kedvelte a regényt, bár megjegyezte, hogy a Goncourt bizottság tagjaként ő nem rá szavazott, hanem Paul Grevillac Maitres et esclaves című könyvére, melyet előszeretettel ajánl mindenkinek. A mű a Gallimard kiadó gondozásában jelent meg. Yasmina Reza következett. Talán ez volt az egyetlen pillanat, ahol Schmitt kissé veszíteni látszott kommunikatív jókedvéből, és hangot adott értetlenségének, hogy miért hasonlítgatják őket előszeretettel össze, mintha csak mesterséges rivalizálást generálnának két sikeres kortárs szerző között. Michel Houellbecq neve zárta a sort. „Nagyon szép alkony!”- mondja róla. Ez egyben alkalmat ad neki arra, hogy kitérjen korunk általános hangulatára, melyben élünk. Szerinte manapság legtöbben a pesszimizmust táplálják, mi több, pallérozzák, ő maga ezzel szemben az optimizmus ádáz híve, amelyet szerinte újra ki kell találni! Előnybe kell részesíteni az örömöt, megelégedni azzal, amink van, és abbahagyni a folyamatos panaszkodást arról, amink nincs. Spinozát hozza fel, mint az öröm filozófusát, és Beethovent, mint az öröm zenemesterét.

Arra a kérdésre, hogy saját művei közül melyiket ajánlaná leginkább, Eric-Emmanuel Schmitt a La part de l’autre című regényét említi elsőnek, melyet a rossz természetéről való kutatásnak nevez. Meg akarta érteni, hogyan válik valaki kegyetlenné, hogyan képezte magát Hitler! Hozzátette, hogy a könyv megírása komoly pszichikai és fizikai igénybevételt jelentett számára. Másodiknak pedig a L’Évangile selon Pilate című regényét említi, s válaszában kitér saját viszonyára is a vallást illetően, megemlítve, hogy ő is átélte a –ahogyan Pascal nevezi – „tűz éjszakáját”, egy éjszakát a sivatagban, amikor megvilágosodott. Misztikusnak vallja magát, de fontosnak tartja tisztázni, hogy számára a hit nem tudás, és frappánsan, mint ahogyan az egész este alatt, úgy fogalmaz, hogy ő „egy agnosztikus hívő”
 
Budapest, 2019. március 28. (Franck Mercier, fordítás László Kinga)
 

Eric-Emmanuel Schmitt látogatását Budapestre a Centre National du Livre, a budapesti Francia Intézet, a Wallonie-Bruxelles International és a Latitudes könyvesbolt finanszírozta.

Irodalmi est Geneviève Damas-al

2019. március 5-én, kedden Egy Könyv – Egy bor estünk vendége Geneviève Damas belga szerzőnő, színésznő, rendező volt a Wallonie-Bruxelles International szervezésében. Geneviève Damas legutóbbi regényéről, a Patricia-ról beszélt, amely a Gallimard kiadónál jelent meg 2017-ben. Az esthez egy 2015-ös évjáratú Shiraz bort választottunk a Fekete Borpincéből. A beszélgetést a Latitudes könyvesbolt tulajdonosa, Flora Dubosc vezette.
 
Regénye kapcsán Geneviève Damas először is azt az érzelmi megrázkódtatást mesélte el, amelyet egy általa erősen jobboldalinak tartott belga kormánytag bevándorlókkal kapcsolatos beszéde váltott ki, pedig szerinte a belga lakosság nagy része kiállt a bevándorlók mellett. Ő maga két kongói kiskorút fogadott be rövid időre, ami nagyon szép, de egyben nagyon kemény tapasztalat is volt számára.
 
A Cinq continents de la Francophonie díjnak köszönhetően, melyet első regényéért, a Si tu passes la rivière c. könyvért kapott, lehetősége volt elutazni Afrikába és Haitire. A regény ötlete az utazás után született meg 2013-ban. Hangsúlyozta, hogy mennyire megrázó volt számára, hogy míg a belgiumi és a nyugati közbeszédben folyamatosan panaszkodnak és elégedetlenkednek, addig az utazásai során felfedezett országok helyzetét össze sem lehet hasonlítani az itteni viszonyokkal. Regényében azt vizsgálja, hogy alakítja át a bevándorlás a nyugati életet. Egy belga, katolikus szakszervezet segítségével találkozhatott és beszélgethetett három olyan bevándorlóval, akik papírok nélkül dolgoztak, és akik közül ketten emberkereskedők áldozatai voltak. Kiadója kérésére folytatta a kutatást: elutazott a regénye középpontjául szolgáló két átkelőhelyre: Niagara Falls-ba és Lampedusa-ra.

 

                               
Egy régi tanára tanácsára a leuveni jogi egyetemről, ahol az utolsó félévben a bevándorlók jogait tanulmányozta, Kanadában felkeresett egy független ENSZ szóvivőt. Niagarában interjút készített egy határőrrel, aki az Egyesült Államok és Kanada közötti  természetes határ stratégiai szerepéről beszélt, ahol nap mint nap illegális bevándorlók lépik át a határt. 2015-ben Lampedusára ment, ahol valóságos sokként érte a menekülteket befogadó központok világával való szembesülés, egyfelől a bevándorlók nyomorúságos életkörülményei (júniusban, az egy hónap alatt, amíg ő ott tartózkodott, naponta 1200 ember érkezett a 380 férőhelyes táborba), másfelől az olasz rendőrök embersége, akiket érzelmileg is megérint a menekült családok helyzete.

Megfigyeléseiből végül nem dokumentumregényt írt, hanem a fikciót választotta. Szerinte a regény a szereplőknek több teret biztosít. Mindemellett túl erősnek érezte volna megírni a bevándorlók történetét, úgy, ahogy ő azt megélte. Megfigyeléseit végül nem csak a regényéhez használta fel, hanem a Le Soir című napilapnak is készített belőle cikksorozatot.
 
Geneviève Damas regénye helyszínéül inkább Franciaországot mint  Belgiumot választotta, mivel a két országban a helyzet és a törvényi háttér nagyon hasonló. Következő könyve, a Bluebird 2019. május 2-án jelenik meg a Gallimard kiadónál. Főhőse egy 16 és fél éves lány, aki későn jön rá, hogy terhes lett. A történet Belgiumban játszódik, mivel ebben a tárgyban a két ország törvénykezése eltérő. A Franciaországban játszódó regényeivel megpróbál egyrészt megfelelő távolságot teremteni, másrészt megpróbálja megtörni az önéletrajziság képét. Ezen felül a Belgium/Kongó kérdés ma is nagyon aktuális. Geneviève Damas Kongóról, mint korábbi belga gyarmatról és annak kifosztásáról beszélt, valamint arról a tényről, hogy Belgium a Kongóban kitermelt urániumot adta el az Amerikai Egyesült Államoknak, amelyet az atombomba készítéséhez használtak fel. Az 5 milliárd dollárból, amit Belgium ezért kapott, sikerült a II. világháború után újjáépíteniük az országot. Szerinte az író feladata a tanúságtétel; meg szeretné mutatni, hogy a dolgok sokkal összetettebbek, mint ahogy elképzeljük vagy elmeséljük. Az író feladata, hogy emberi arccal ruházzon fel egy társadalmi problémát, ebben az esetben a bevándorlók problémáját.
 
Budapest, 2019. március (Franck Mercier)

Találkozó Laetitia Colombanival

2018. október 18-án Laetitia Colombani, A hajfonat (Grasset, 2017, Kossuth kiadó 2018, ford. Borsi Éva) című regény szerzője volt a Latitudes könyvesbolt vendége. A szerzővel a könyvesbolt munkatársa, Oszkó Edina beszélgetett. Az est borkóstolóval indult, a regény egyik hősnője, Guilia tiszteletére egy 2015-ös Kaid Sauvignon blanc Alessandro di Camporeale szicíliai bort kóstolhattak a vendégek az In Vino Veritas borkereskedéstől.

Forgatókönyvíróból regényíró...

Az est során Laetitia Colombani először forgatókönyvírói és regényírói munkájáról beszélt. Több mint tizenöt éve dolgozik forgatókönyvíróként, rövidfilmeket és nagyjátékfilmeket ír, és ezen kívül színházaknak is dolgozik, legutóbb France Gall előadásán dolgozott.
A regényírásban az írás szabadsága és a személyes hangvétel vonzotta. A világ különböző pontjain élő nők sorsáról akart beszélni, és ehhez a regényforma tűnt számára a legalkalmasabbnak. A forgatókönyv számára nem szépirodalmi mű, hanem filmtechnikai eszköz, amelynek rendkívül pontosnak, átláthatónak kell lennie ahhoz, hogy mind a rendező, mind a színészek dolgozni tudjanak vele. Szerinte egy filmben rendkívül nehéz a szereplők belső világát megjeleníteni, a regény világa azonban lehetővé teszi a befelé fordulást, nyelve pedig a szépirodalmi stílust.
A regényen keresztül a nyelvvel, a szavakkal szeretett volna dolgozni, költőiséget és zeneiséget adva a szövegnek, ami a forgatókönyvben nem lehetséges. A szerző számára nagyon fontos a költészet, ő maga kamaszkora óta rendszeresen ír verseket.

Első regénye: A hajfonat

A regényírás során elsősorban két filmből merített ihletet: a mexikói Alejandro Iñarritu Babel és Michael Cunningham Az Órák című filmjéből. Mindkét film három különböző szálat fon egybe.
A regény kiindulópontja egyfelől egy közeli barátnője betegsége, másfelől az indiai nők helyzete volt. Három főhősnőjét három különböző kontinensen akarta elhelyezni: Smitát Indiában, Guilát Szicílián és Sarah-t Kanadában. Szicíliára azért esett a választása, mert társadalma – nyugat-európaisága ellenére – tradicionális és patriarchális.
A regényírást hathónapnyi kutatómunka előzte meg, amely során Laetitia Colombani ellátogatott mindhárom országba. A kézirat végül négy hónap alatt készült el. Barátai tanácsára öt kiadóhoz is elküldte. Juliette Joste a Grasset könyvkiadótól két nappal később felhívta, elolvasta a kéziratot, és számos változtatást javasolt, egyelőre szerződés-javaslat nélkül. Megfogadva a kiadó tanácsait, Laetitia Colombani átdolgozta a kéziratot, ám mindvégig bizonytalan volt benne, hogy könyvét végül kiadják-e. Juilette Joste szerint a regény három része nem volt egyensúlyban, Smita történetét jobban kidolgozta a szerző, mint a másik két történetet, Sarah része pedig túlságosan a betegségre összpontosított. Ekkor határozta el, hogy kanadai hősnőjét az ügyvédek világában szerepelteti, amelyet jogász férjén keresztül jól ismer. Ezt a részt végül teljesen újraírta, majd a javított kéziratot elküldte Juliette Joste-nak. A kanadai rész újraírásával viszont Guilia története került háttérbe, ezért ezután ez a rész került átdolgozásra. Az első változatban a szicíliai rész hősnője egy 50 év körüli hölgy volt, egy parókakészítő vállalkozás tulajdonosának a felesége, aki, miután férje balesetet szenved, összeomlik. Laetitia Colombaninak, elmondása szerint, a szicíliai rész megírása volt a legnehezebb feladat. Guilia története a szikh férfi, Kamal megjelenésével vált véglegessé. A történetben szereplő paróka-műhely valóban létezik.
A beszélgetés során a szerző mindhárom szereplőről felolvasott egy-egy részletet. Sarah-ról a szakmai sikereit, Giuliáról a könyvszeretetét bemutató részt. Nagyon fontos volt számára, hogy szereplője könyveken keresztül szerezze meg a műveltségét – a könyvek édesanyja révén, aki 35 évig volt könyvtáros, nagy szerepet játszanak az életében. Miután Indiában közelről megfigyelte az Érinthetetlen nők helyzetét, akik nagy részének latrinapucolás a munkája, sokat gondolkodott rajta, hogyan fejezhetné ki leginkább az együttérzését irántuk. Amikor a kislányát elkísérte az első napján az iskolába, akkor született meg benne a gondolat, hogy indiai hősnője egy hatéves kislány édesanyja lesz. Számára Smita elsősorban anya, aki jobb sorsot szeretne a lányának, mint ami ő magának jutott, ezért is szeretné, hogy iskolába járjon. Szerinte van valami egyetemes érzés abban, amikor a szülő először engedi el a gyereke kezét az iskolában. Smitáról ezért azt a részt olvasta fel, amikor lányát elkíséri az iskolába.



 

Regényíróból rendező

Regényírás közben nem gondolt arra, hogy a történetből film is készüljön. De – ahogy mondta: szakmai ártalom – a képi gondolkodást nem tudta félretenni. Még a regény sikere előtt több produceri ajánlatot is kapott, azzal a felkéréssel, hogy készítse el a film forgatókönyvét és rendezze meg a filmet. Először másikba esett, majd arra gondolt, ha ő nem vállalja el, akkor valaki más fogja, ami mindenképp csalódás lenne, hiszen számos ötlete volt már. Mivel nagyon kötődött a szereplőihez, örült, hogy folytathatja velük a munkát.
Az adaptáción – ami teljesen hű marad a regényhez – egy forgatókönyvíró barátnőjével dolgozik. Megkérte férjét, hogy olvassa el a forgatókönyvet, - és jó jel! – ugyanazokon a részeken sírt, mint a regényben. A filmet a könyvben szereplő három országban fogják forgatni. Mivel saját regényét filmesíti meg, nagyon szabadnak érzi magát a forgatókönyvírásban. A filmhez hozzá kell majd tennie jeleneteket, hiszen mindaz, ami a narrációban elmondható, nem biztos, hogy a film képi világa képes megjeleníteni.
A forgatást 2019-re tervezik, ezért hamarosan Indiába utazik terepszemlére: szeretné végigcsinálni két hősnője útját Visnu templomáig. Kíváncsian várja a szereplőválogatást, különösen Smita szerepére, amelyre indiai, ha lehetséges, Érinthetetlen nőt szeretne választani. Saját magának egy kisebb szerepet szán a filmben, talán a kanadai részben, az ügyvédi irodában, vagy egy kórházi jelenetben. A forgatást az éghajlati viszonyokhoz igazítva körülbelül egy évre tervezik: a szicíliai részt nyáron forgatják, a kanadait ősszel és télen, az indiait pedig, ha el akarják kerülni az esőzéseket és a forróságot, februárban kell.
 

Feminista regény?

Laetitia Colombani nyíltan kiáll a nők mellett, szeretné, ha nők és férfiak között valóban egyenlőség lenne, nem bánja, ha ebben a tekintetben feministának mondják a regényét. Viszont nagyon fontos számára, hogy feminizmusa pacifista feminizmus, amely csak férfiak közreműködésével és politikai döntésekkel valósulhat meg. A film világában lépten-nyomon megtapasztalja a férfiak és nők bérezésében lévő különbséget. Érthetetlen számára, hogy ugyanazért a munkáért egy férfi 40%-kal többet keressen, mint egy nő. Elismeri, hogy a ’60-as években sok minden megváltozott, de azóta mintha stagnálna a fejlődés. Problémának tartja, hogy a mai társadalomban nehéz a nőknek megtalálni az egyensúlyt a család és a munka között, ami jelentős mentális terhet ró rájuk. Mióta megszületett a lánya, gyakran teszi fel magának azt a kérdést, „mi lett volna, ha?”.
Mindhárom hősnője hasonlít rá valamiben: éppúgy, mint Sarah, ő is sikeres nő, édesanya, akinek gyakran van bűntudata, ha nem tud elegendő időt és figyelmet szentelni a családjának, még akkor is, ha sokat van a hétéves kislányával – aki egyben A hajfonat gyerekverziójának első olvasója is.
A hajfonat gyerekverziója a Grasset kiadónál 2018 novemberében jelenik meg.

Budapest, 2018. október (Franck Mercier, forditás: Oszkó Edina)


Laetitia Colombani forgatókönyvíró, rendező, színész és író. Rövidfilmeket és nagyjátékfilmeket készít. Első nagyjátékfilmje a Szeretni bolondulásig című film (2002), Audrey Tautou-val, Samuel le Bihannal és Isabelle Carréval a főszerepben. A hajfonat az első regénye, amely a Grasset kiadónál 2017-ben jelent meg.

Tanévkezdés - 2018. Szeptember

Itt a szeptember, így mi is visszatértünk a szokásos nyitva tartási időnkhöz. Lassan az összes iskola és diák kézhez kapja tankönyveit, mi pedig készülhetünk az őszi irodalmi programjainkra.

Nyitvatartás

Hétfőtől péntekig 10-től 19-ig és szombaton 10-től 14.30-ig örömmel látjuk Önöket.

Egy könyv - Egy bor

Az Egy könyv - Egy bor, borkóstolóval egybekötött irodalmi estjeink októbertől újraindulnak.
Első vendégünk Laetitia Colombani lesz, és A hajfonat című könyvéről fogunk beszélgetni vele.

"Rentrée littéraire" - Újdonságok

Október közepéig 381 franciául írt regény, ebből 94 első könyves, és 186 külföldi regény jelenik meg Franciaországban. Nyarunkat többek között azzal is töltöttük, hogy elolvassuk egy részüket és kiválogassuk közülük, amelyeket szívesen ajánlanánk Önöknek a boltban.
Ha olyan címet szeretnének rendelni, ami jelenleg nincs a boltban, írjanak nekünk!
 

Manuels scolaires (LFGEB)

Comme chaque année, un certain nombre de manuels sont en rupture de stock depuis quelques semaines. La raison principale de ces ruptures vient des géants de la distribution de livres, qui ne sont pas des libraires, qui engrangent d'énormes stocks avant la rentrée et qui renvoient les invendus aux éditeurs en septembre. Ces invendus doivent parfois être détruits parce qu'ils ne sont plus en état d'être vendus.
Nous suivons la situation de près et faisons tout ce que nous pouvons pour que ces livres arrivent dès que possible.
Nous remercions ceux qui attendent des manuels de leur patience et compréhension.

A l'heure où nous écrivons, les manuels suivants sont en cours de réimpression :

  • Odyssée, Manuel de mathématiques, Premiere S, éd. 2011

  • Physique-Chimie, Manuel, Grand format, Premiere S, éd. 2011

  • Sciences de la vie et de la terre (SVT), Manuel, Format compact, Premiere S, éd. 2011

  • Indice, Manuel de mathématiques enseignement spécifique, Petit format,Terminale ES/L, éd. 2012

  • Sciences sociales et politiques (SSP), Manuel, Terminale ES, éd. 2015

  • Histoire, Manuel, Terminale ES/L, éd. 2014

A Független Könyvesboltok éjszakája

Idén április 20-a, péntekre esik ez az ünnep. A hivatalos dátum egyébként április 23-a, Szent György napja. Ehhez a dátumhoz kötődik a könyv ünnepe nemzetközi szinten, az UNESCO ugyanis ezt a napot nyilvánította a „Nemzetközi Könyvnappá”.  Ez a nap egyben Shakespeare és Cervantes születésnapja is. Nálunk ezért van a Nemzetközi Könyvfesztivál ebben az időpontban, és ehhez kapcsolódik a Független kis könyvesboltok éjszakája, amikor 24 kis bolt éjfélig várja olvasóit különféle programokkal.

Nemzetközi szinten ez egyben a szerzői jogok napja is. Közel 80 ország ünnepli ezt a napot a világon.

Sárkányölő Szent Györgyről talán már mindenki hallott. Ő egy 3. századi lovag volt, aki a középkorban vált szentté, a Legenda Aurea óta vonult be a keresztény kultúrkörbe, és azóta több ország és város, többek között Anglia, Portugália és Katalónia védőszentje. A legenda szerint egy líbiai várost szabadított meg a sárkánytól. A sárkánynak először csak állatokat áldoztak, de később emberáldozatokat is követelt. Amikor a király leánya, egy gyönyörű hercegnő került sorra, György leszúrta a sárkányt. A sárkány vére a földre cseppent, amelyből azonnal egy rózsabokor sarjadt ki. Hogy enyhítse a hercegnő rémületét, György leszakított egy rózsát és a hölgynek adta. Cserébe egy szerelmes verset kapott, amely később a hagyomány kialakulásakor könyvvé változott.

Ez a legenda él tovább. Katalóniában április vége hatalmas könyv és rózsaünnep, de Európa szerte kb. 500 olyan könyvesbolt működik, ahol ezen a napon a megvásárolt könyv mellé rózsát kapnak ajándékba az olvasók. Így lesz ez idén a Latitudes könyvesboltban is itt Budapesten, illetve azokban a kis könyvesboltokban, akik örömmel csatlakoznak ehhez a szokáshoz.

Nálunk a Kis Könyves Éjhez 12 budapesti és 12 vidéki könyvesbolt csatlakozott.

Azért fontos ez az ünnep, hogy felhívjuk a figyelmet ezekre a kis, független könyvesboltokra, mert ezek a könyvesboltok egyben a minőség zálogaként is szerepelnek. Szemben a nagy üzletláncok személytelen könyváradatával vagy a nagy internetes web áruházak algoritmusok alapján működő rendszerével, ezek a könyvesboltok:

  • saját, önálló és tudatos válogatás alapján állítják össze kínálatukat
  • nem függenek kiadóktól, kiadói csoporttól, sem semmilyen más gazdasági érdektől
  • szakmailag képzettek, tájékozottak, az ott dolgozók rengeteget olvasnak, ezáltal
  • nagy szerepük van az egyes könyvek megismertetésében, népszerűsítésében és egyben az értékek megőrzésében is, hisz egy könyvet, amit valaki értéknek gondol, évek múlva is ajánlani fogja és nem csak a megjelenés pillanatában
  • személyes kapcsolatuk van az olvasóval
  • sokszínűek és megismételhetetlenek…
Ezeknek a kis könyvesboltoknak a fennmaradását támogatni kell, mert olyan értékeket közvetítenek, és olyan dialógusokat teremtenek, amelyek nélkül sokkal szegényebb lenne a kulturális életünk.

Idén egy író, egy költő és egy zenész lesz a vendégünk a Kis Könyves Éjen.
Mathias Énard Goncourt díjas íróval a most megjelenő Iránytű c. könyvéről fogunk beszélgetni.
Mivel ennek a könyvnek a mesélője/narrátora egy orientalista zenetörténész, hívtunk egy klarinétművészt is, Puskás Leventét, hogy zeneileg aláfesse a beszélgetést, amelyre egyébként a regény műfordítóját, Tótfalusi Ágnest is meghívtuk.
Guillaume Métayer költő lesz még a vendégünk. Ő József Attila, Petőfi Sándor, Tóth Krisztina avatott franciára fordítója, most pedig magyarul megjelent Türelemüveg című könyvéről fogunk beszélgetni vele. Az ő verseit olyan költők fordították magyarra, mint Lackfi János, Kemény István vagy Tóth Krisztina.

Serge Bloch

Serge Bloch francia rajzoló/illusztrátor ezerféle dologgal foglalkozik. A műfajánál fogva tiszavirág életű napilapok (azon belül mondjuk a legjobbak: New York Times, Washington Post, Le Monde, Libération és még sorolhatnám) cikkeinek illusztrálásától a könyvek könyvének, a Bibliának a rajzban való elmeséléséig, a reklámipartól a könyvkiadásig ezer helyen jelenik meg a kéznyoma, és az a különleges benne, hogy stílusára, akármit is csinál, azonnal ráismerünk. Budapesti látogatása során azt a kérdést is feltettük neki, honnan indult az út a világhír felé.„Lusta gyerek voltam, de korán elkezdtem rajzolni. Valójában egész életemen keresztül rajzoltam. Gyerekkoromban csak az öröm kedvéért, később pedig, amikor még fogalmam sem volt, hogy mi leszek, ha nagy leszek, Claude Lapointe műhelyében, és a Strasbourgi Iparművészeti Főiskolán jöttem rá, hogy ez akár a munkámmá is válhat, hogy ebből akár meg is lehet élni.”Az út tehát Alsace-ból Párizsba vezetett, ahol a Bayard kiadónál kezdett el félállásban dolgozni, majd ennek a kiadónak lett a művészeti vezetője. De munkássága nem maradt a kiadó határain belül. Mintegy 300 könyv képeinek megrajzolása fűződik a nevéhez. Tudatosan kerülöm az illusztrálás szót:„Rajzolok, tehát vagyok. A ceruzám gondolkodik, én csak követem. És figyelek. Ha vicces lesz, beszédes és van mögötte gondolat, megtartom. Ha nincs, elvetem. Ezért mondom inkább azt, hogy rajzolok, nem pedig illusztrálok.”

Arra a kérdésre, hogy kik hatottak a munkásságára, gondolkodás- és kifejezésmódjára, nehezen válaszol. Rengetegen persze, de több óra lenne felsorolni. Azért íme néhány név: André Francois, Wilheim Steig, Saul Steinberg, Topor, Sempé, Chaval… Ja, és Réber László miatt kezdett el rajzolni, ezt azért nagy örömmel emelném ki. 2005-ben David Cali küldött neki egy egy gépelt oldalas szöveget. Ebből a szövegből szeretett volna egy könyvet. És akkor azt gondolta, hogy most megpróbál egy olyan könyvet készíteni, amilyet ő szeretne valójában. Először életében nem megrendelésre. Nem érdekelte, hogy tetszeni fog-e vagy megfelel-e akármilyen elvárásnak, csak az, hogy legyen benne valami új és friss. Ez volt a Moi, j’attends. Kivételes könyv született – az életről. Itt már megjelenik a védjeggyé vált stílus.

„Mindig a vonalból indulok. Szeretem, ha valami egyszerű, nem nagyon kellenek színek. Néha fotóval ötvözöm a rajzaimat. Paul Rand egyszer azt mondta: „Ne próbáljatok eredetiek lenni, csak jók.” A spontaneitást szeretem. És a szabadságot. Fontos, hogy ne legyen szűrő a befogadásban”.
Könyvek, sajtó reklámvilág, kommunikáció, tanítás – tennivaló mindig akadt, a 2000-es évek közepétől idejét már Párizs és New York között osztja meg.
Aztán egy nap, Frédéric Boyer azzal az ötlettel keresi meg, hogy alkossanak együtt egy könyvet, méghozzá meséljék újra a Bibliát. „Soha nem fogjuk megtudni, hogyan is kezdődött minden”- ez volt a szlogen.

„Amikor Frédéric először beszélt nekem erről egyszerűen nem is értettem, miért éppen velem akar dolgozni. Nem vagyok hívő, katolikus pláne nem, egy kis alsace-i zsidó közösségből származom. Nekem az Ószövetség történetei a gyerekkoromat jelentik. Ismertem ezeket az elbeszéléseket… és hirtelen rádöbbentem, hogy lenne kedvem újra elővenni őket és foglalkozni velük. Nem tűnt könnyű feladatnak, de már elég öreg vagyok, végül is, mit veszíthetek, gondoltam. Visszatértek az emlékek, amikor 8-10 éves koromban egy rabbi járt a közösségünkbe. Végtelenül művelt és intelligens ember volt, nagyon szerettem. Stencilpapíron rajzokat osztogatott, miközben beszélt, és mi színeztünk, mialatt hallgattuk a történeteket.”
Frédéric Boyer nem először dolgozik a Bibliával. 2001-ben szintén a Bayard kiadónál az ő vezetése alatt készült el a legújabb francia fordítás, huszonhét exegéta és húsz kortárs francia író közreműködésével, amit az Írók Bibliájának is neveznek. A cél akkor is hasonló volt: nyelvileg közelebb hozni a könyvet a mai olvasókhoz.
Tulajdonképpen, most is valami hasonlóról van szó. A Biblia akkor él, ha újra és újra elmeséljük. Hiszen az emberiség folyamatosan ugyanazokat a történeteket ismétli: identitáskeresés, férfiak és nők kapcsolata, a konfliktusok eredete és kezelése, a száműzetés és a migrációk története, mind-mind ősi történet és egyben nagyon is mai és aktuális.
Frédéric Boyer azt mondja erről a könyvről, hogy ez nem egy Biblia, hanem egy olyan könyv, amivel olyan kérdéseket tehetünk fel, amelyeket a Biblia tesz fel nekünk, és amelyek a mai napig aktuálisak. Ahhoz, hogy erre képesek legyünk, be kell hatolnunk a szövegek intelligenciájába. Mert sokszor olyan kérdésekkel állunk szemben, amelyeket nem értünk. A Biblia nem a válaszok, hanem a jó kérdések könyve. A Biblia újramesélése hatalmas narrációs munka. A narráció lelke pedig az interpretáció.
A parafrázis elkerülése végett szükség volt a héber szöveg alapos tanulmányozására is.
Amikor Frédéric Boyer kiválasztotta és megírta azt a 35 ótestamentumi történetet, amely végül bekerült a könyvbe, nem csak a saját letisztult, egyszerű és poétikus szövegét küldte el Serge Blochnak, hanem megjegyzéseket, magyarázatokat is fűzött hozzá, hogy a rajzok is hűen kapcsolódjanak a történethez, hogy önálló kifejezéssel is bírjanak.
Amikor például, immáron együtt Noé történetét mesélik el, akkor eltérnek a kliséként ismert, hagyományos bárkaábrázolástól. Ha Noé nevét meghalljuk, általában egy nagy hajóra gondolunk, tele állatokkal. Pedig a héber szövegben egy dobozról van szó. Serge Bloch úgy ábrázolja ezt a dobozt, amint hánykolódik a tengeren, hogy a törékenységet hangsúlyozza. Hogy az emberiség rettenetesen törékeny és esetleges módon szabadult meg a végső pusztulástól.

Egy másik példa Szodoma és Gomora története. Ezeknek a városoknak a hiedelemmel és a klisékkel ellentétben nem azért kell pusztulnia, mert erkölcstelen életmódot követtek, hanem azért, mert nem fogadták be és elutasították az idegeneket.
A hosszú munkafolyamat alatt számos ilyen és ehhez hasonló történet került felszínre. Mivel ez a projekt eredetileg is úgy indult, hogy egy animációs filmsorozat is készüljön belőle, a történeteket úgy kellett megírni, hogy a film 4 perces epizódjai alatt felolvashatóak legyenek. Nehéz volt például megoldani, hogy amikor 40 napig esik, az beleférjen 4 percbe, évekig tartott ez a munka is. És anekdotaszintű, de tanulságos történet az is, hogy a munkafolyamatban résztvevők mindegyikének meg kellet küzdeni a szöveg értelmezésével. Az animációkat készítő fiatal stáb azonban képtelennek bizonyult Ábrahám áldozatának elfogadására. Erős kéz kívánkozott a munka továbblendítésére.
A sorozatot, mely végül elkészült, André Dussolier csodálatos hangja és Benjamin Ribolet zenéje gazdagítja. Részleteket láthatunk belőle az interneten, a könyv mellékleteként is kapható, és oktatási segédanyag is készült belőle iskolák számára beszélgetésindító célzattal. Önállóan nem beszerezhető, mozikban nem forgalmazták.
„Ez a könyv a reményről szól, ezért volt érdekes dolgozni vele” foglalja össze mondandóját S. Bloch.
Nem csak a könyv aratott sikert szerte a világban, de a belőle készült kiállítás is. Párizs, Villeneuve-lès-Avignon, Krakkó és Tokyó után legközelebb Svájcba, majd Bogotába készülnek vele. Mindenütt más és más formában lát napvilágot.
Íme egy példa

Budapesti látogatása óta két könyvét várjuk nagyon, ezeken dolgozik most (többek között, mert természetesen mindig rengeteg dolgot csinál egyszerre): az egyik természetesen a Biblia folytatása, a másik pedig egy önéletrajzi könyv. Az, hogy Frédéric Boyer rá tudta venni, hogy folytassák a Bibliát az Újtestamentummal, valóságos csoda.
„Eredetileg csak az Ótestamentum történetei érdekeltek, ehhez van közöm. De nem tudtam nemet mondani Frédéricnek. Most azon dolgozunk, hogy Jézus életét is elmeséljük. Elöljáróban annyit tudok mondani róla, hogy az az elképzelés, hogy szakítsunk Jézus légies, hosszú hajú, szakállas, földfeletti ábrázolásával. Ennek a Jézusnak nem lesz köze a szandálos filmek vagy Mel Gibson Jézus ábrázolásához. Jézus olyan volt, mint mi. Egy közülünk. A személyesség, a közvetlenség üzenetét próbáljuk majd átadni. De hogy ezt hogyan valósítjuk meg, még magam sem tudom.”
Az önéletrajzi könyv saját családjának történetét meséli el. Egy olyan alsace-i családét, akinek története szorosan összefonódott Európa történetével.
„Bár a családom soha nem költözött sehova, a nagyszüleim a német hadseregben szolgáltak az első, az apám pedig a francia hadseregben a második világháborúban. Országot váltunk anélkül, hogy megmozdulnánk. Benne van ebben Európa történelmének egész őrülete. Magyarország is ismeri ezeket a történeteket. Harminc éve jár a fejemben ez a könyv. Most Marie Deplechin, aki egyébként egy nagyon vagány nő, segített nekem a történetek megírásában. A rajzok még hiányoznak hozzá, de őszre az is elkészül”.

A szerző illusztrálásával magyarul eddig az alábbi könyvek jelentek meg:
Rebellisek enciklopédiája - Ádáz kölykökből lázadók, Sanoma (írta: Anne Blanchard, Francis Mizio, 2010.)
Mihasznák enciklopédiája - Komisz kölykökből zsenik, Sanoma (írta: Anne Blanchard, Jean-Bernard Pouy, 2015.)
Az ellenség, Csimota (írta: David Cali, 2016.)
Eltűnt a tanárunk!, Nyomozás a suliban 1. (írta: Jean-Philippe Arrou-Vignod, 2018.)
Rejtély a szertárban, Nyomozás a suliban 2. (írta: Jean-Philippe Arrou-Vignod, 2018.)

Budapest, 2018. március (László Kinga)