Serge Bloch francia rajzoló/illusztrátor ezerféle dologgal foglalkozik. A műfajánál fogva tiszavirág életű napilapok (azon belül mondjuk a legjobbak: New York Times, Washington Post, Le Monde, Libération és még sorolhatnám) cikkeinek illusztrálásától a könyvek könyvének, a Bibliának a rajzban való elmeséléséig, a reklámipartól a könyvkiadásig ezer helyen jelenik meg a kéznyoma, és az a különleges benne, hogy stílusára, akármit is csinál, azonnal ráismerünk. Budapesti látogatása során azt a kérdést is feltettük neki, honnan indult az út a világhír felé.„Lusta gyerek voltam, de korán elkezdtem rajzolni. Valójában egész életemen keresztül rajzoltam. Gyerekkoromban csak az öröm kedvéért, később pedig, amikor még fogalmam sem volt, hogy mi leszek, ha nagy leszek, Claude Lapointe műhelyében, és a Strasbourgi Iparművészeti Főiskolán jöttem rá, hogy ez akár a munkámmá is válhat, hogy ebből akár meg is lehet élni.”Az út tehát Alsace-ból Párizsba vezetett, ahol a Bayard kiadónál kezdett el félállásban dolgozni, majd ennek a kiadónak lett a művészeti vezetője. De munkássága nem maradt a kiadó határain belül. Mintegy 300 könyv képeinek megrajzolása fűződik a nevéhez. Tudatosan kerülöm az illusztrálás szót:„Rajzolok, tehát vagyok. A ceruzám gondolkodik, én csak követem. És figyelek. Ha vicces lesz, beszédes és van mögötte gondolat, megtartom. Ha nincs, elvetem. Ezért mondom inkább azt, hogy rajzolok, nem pedig illusztrálok.”
Arra a kérdésre, hogy kik hatottak a munkásságára, gondolkodás- és kifejezésmódjára, nehezen válaszol. Rengetegen persze, de több óra lenne felsorolni. Azért íme néhány név: André Francois, Wilheim Steig, Saul Steinberg, Topor, Sempé, Chaval… Ja, és Réber László miatt kezdett el rajzolni, ezt azért nagy örömmel emelném ki. 2005-ben David Cali küldött neki egy egy gépelt oldalas szöveget. Ebből a szövegből szeretett volna egy könyvet. És akkor azt gondolta, hogy most megpróbál egy olyan könyvet készíteni, amilyet ő szeretne valójában. Először életében nem megrendelésre. Nem érdekelte, hogy tetszeni fog-e vagy megfelel-e akármilyen elvárásnak, csak az, hogy legyen benne valami új és friss. Ez volt a Moi, j’attends. Kivételes könyv született – az életről. Itt már megjelenik a védjeggyé vált stílus.
„Mindig a vonalból indulok. Szeretem, ha valami egyszerű, nem nagyon kellenek színek. Néha fotóval ötvözöm a rajzaimat. Paul Rand egyszer azt mondta: „Ne próbáljatok eredetiek lenni, csak jók.” A spontaneitást szeretem. És a szabadságot. Fontos, hogy ne legyen szűrő a befogadásban”.
Könyvek, sajtó reklámvilág, kommunikáció, tanítás – tennivaló mindig akadt, a 2000-es évek közepétől idejét már Párizs és New York között osztja meg.
Aztán egy nap, Frédéric Boyer azzal az ötlettel keresi meg, hogy alkossanak együtt egy könyvet, méghozzá meséljék újra a Bibliát. „Soha nem fogjuk megtudni, hogyan is kezdődött minden”- ez volt a szlogen.
„Amikor Frédéric először beszélt nekem erről egyszerűen nem is értettem, miért éppen velem akar dolgozni. Nem vagyok hívő, katolikus pláne nem, egy kis alsace-i zsidó közösségből származom. Nekem az Ószövetség történetei a gyerekkoromat jelentik. Ismertem ezeket az elbeszéléseket… és hirtelen rádöbbentem, hogy lenne kedvem újra elővenni őket és foglalkozni velük. Nem tűnt könnyű feladatnak, de már elég öreg vagyok, végül is, mit veszíthetek, gondoltam. Visszatértek az emlékek, amikor 8-10 éves koromban egy rabbi járt a közösségünkbe. Végtelenül művelt és intelligens ember volt, nagyon szerettem. Stencilpapíron rajzokat osztogatott, miközben beszélt, és mi színeztünk, mialatt hallgattuk a történeteket.”
Frédéric Boyer nem először dolgozik a Bibliával. 2001-ben szintén a Bayard kiadónál az ő vezetése alatt készült el a legújabb francia fordítás, huszonhét exegéta és húsz kortárs francia író közreműködésével, amit az Írók Bibliájának is neveznek. A cél akkor is hasonló volt: nyelvileg közelebb hozni a könyvet a mai olvasókhoz.
Tulajdonképpen, most is valami hasonlóról van szó. A Biblia akkor él, ha újra és újra elmeséljük. Hiszen az emberiség folyamatosan ugyanazokat a történeteket ismétli: identitáskeresés, férfiak és nők kapcsolata, a konfliktusok eredete és kezelése, a száműzetés és a migrációk története, mind-mind ősi történet és egyben nagyon is mai és aktuális.
Frédéric Boyer azt mondja erről a könyvről, hogy ez nem egy Biblia, hanem egy olyan könyv, amivel olyan kérdéseket tehetünk fel, amelyeket a Biblia tesz fel nekünk, és amelyek a mai napig aktuálisak. Ahhoz, hogy erre képesek legyünk, be kell hatolnunk a szövegek intelligenciájába. Mert sokszor olyan kérdésekkel állunk szemben, amelyeket nem értünk. A Biblia nem a válaszok, hanem a jó kérdések könyve. A Biblia újramesélése hatalmas narrációs munka. A narráció lelke pedig az interpretáció.
A parafrázis elkerülése végett szükség volt a héber szöveg alapos tanulmányozására is.
Amikor Frédéric Boyer kiválasztotta és megírta azt a 35 ótestamentumi történetet, amely végül bekerült a könyvbe, nem csak a saját letisztult, egyszerű és poétikus szövegét küldte el Serge Blochnak, hanem megjegyzéseket, magyarázatokat is fűzött hozzá, hogy a rajzok is hűen kapcsolódjanak a történethez, hogy önálló kifejezéssel is bírjanak.
Amikor például, immáron együtt Noé történetét mesélik el, akkor eltérnek a kliséként ismert, hagyományos bárkaábrázolástól. Ha Noé nevét meghalljuk, általában egy nagy hajóra gondolunk, tele állatokkal. Pedig a héber szövegben egy dobozról van szó. Serge Bloch úgy ábrázolja ezt a dobozt, amint hánykolódik a tengeren, hogy a törékenységet hangsúlyozza. Hogy az emberiség rettenetesen törékeny és esetleges módon szabadult meg a végső pusztulástól.
Egy másik példa Szodoma és Gomora története. Ezeknek a városoknak a hiedelemmel és a klisékkel ellentétben nem azért kell pusztulnia, mert erkölcstelen életmódot követtek, hanem azért, mert nem fogadták be és elutasították az idegeneket.
A hosszú munkafolyamat alatt számos ilyen és ehhez hasonló történet került felszínre. Mivel ez a projekt eredetileg is úgy indult, hogy egy animációs filmsorozat is készüljön belőle, a történeteket úgy kellett megírni, hogy a film 4 perces epizódjai alatt felolvashatóak legyenek. Nehéz volt például megoldani, hogy amikor 40 napig esik, az beleférjen 4 percbe, évekig tartott ez a munka is. És anekdotaszintű, de tanulságos történet az is, hogy a munkafolyamatban résztvevők mindegyikének meg kellet küzdeni a szöveg értelmezésével. Az animációkat készítő fiatal stáb azonban képtelennek bizonyult Ábrahám áldozatának elfogadására. Erős kéz kívánkozott a munka továbblendítésére.
A sorozatot, mely végül elkészült, André Dussolier csodálatos hangja és Benjamin Ribolet zenéje gazdagítja. Részleteket láthatunk belőle az interneten, a könyv mellékleteként is kapható, és oktatási segédanyag is készült belőle iskolák számára beszélgetésindító célzattal. Önállóan nem beszerezhető, mozikban nem forgalmazták.
„Ez a könyv a reményről szól, ezért volt érdekes dolgozni vele” foglalja össze mondandóját S. Bloch.
Nem csak a könyv aratott sikert szerte a világban, de a belőle készült kiállítás is. Párizs, Villeneuve-lès-Avignon, Krakkó és Tokyó után legközelebb Svájcba, majd Bogotába készülnek vele. Mindenütt más és más formában lát napvilágot.
Íme egy példa
Budapesti látogatása óta két könyvét várjuk nagyon, ezeken dolgozik most (többek között, mert természetesen mindig rengeteg dolgot csinál egyszerre): az egyik természetesen a Biblia folytatása, a másik pedig egy önéletrajzi könyv. Az, hogy Frédéric Boyer rá tudta venni, hogy folytassák a Bibliát az Újtestamentummal, valóságos csoda.
„Eredetileg csak az Ótestamentum történetei érdekeltek, ehhez van közöm. De nem tudtam nemet mondani Frédéricnek. Most azon dolgozunk, hogy Jézus életét is elmeséljük. Elöljáróban annyit tudok mondani róla, hogy az az elképzelés, hogy szakítsunk Jézus légies, hosszú hajú, szakállas, földfeletti ábrázolásával. Ennek a Jézusnak nem lesz köze a szandálos filmek vagy Mel Gibson Jézus ábrázolásához. Jézus olyan volt, mint mi. Egy közülünk. A személyesség, a közvetlenség üzenetét próbáljuk majd átadni. De hogy ezt hogyan valósítjuk meg, még magam sem tudom.”
Az önéletrajzi könyv saját családjának történetét meséli el. Egy olyan alsace-i családét, akinek története szorosan összefonódott Európa történetével.
„Bár a családom soha nem költözött sehova, a nagyszüleim a német hadseregben szolgáltak az első, az apám pedig a francia hadseregben a második világháborúban. Országot váltunk anélkül, hogy megmozdulnánk. Benne van ebben Európa történelmének egész őrülete. Magyarország is ismeri ezeket a történeteket. Harminc éve jár a fejemben ez a könyv. Most Marie Deplechin, aki egyébként egy nagyon vagány nő, segített nekem a történetek megírásában. A rajzok még hiányoznak hozzá, de őszre az is elkészül”.
A szerző illusztrálásával magyarul eddig az alábbi könyvek jelentek meg:
Rebellisek enciklopédiája - Ádáz kölykökből lázadók, Sanoma (írta: Anne Blanchard, Francis Mizio, 2010.)
Mihasznák enciklopédiája - Komisz kölykökből zsenik, Sanoma (írta: Anne Blanchard, Jean-Bernard Pouy, 2015.)
Az ellenség, Csimota (írta: David Cali, 2016.)
Eltűnt a tanárunk!, Nyomozás a suliban 1. (írta: Jean-Philippe Arrou-Vignod, 2018.)
Rejtély a szertárban, Nyomozás a suliban 2. (írta: Jean-Philippe Arrou-Vignod, 2018.)
Budapest, 2018. március (László Kinga)
Megfigyeléseiből végül nem dokumentumregényt írt, hanem a fikciót választotta. Szerinte a regény a szereplőknek több teret biztosít. Mindemellett túl erősnek érezte volna megírni a bevándorlók történetét, úgy, ahogy ő azt megélte. Megfigyeléseit végül nem csak a regényéhez használta fel, hanem a Le Soir című napilapnak is készített belőle cikksorozatot.
